Támogatóink

 
Kezdőlap arrow Edzők
Edzők Nyomtatás E-mail
Írta: Zoli   
2007. július 28.

Image
Máté Attila

szül: Debrecen, 1965.05.06
cím: 4251 Hajdúsámson Radnóti utca 2.
tel: 06/20/9788-508

Edzőnk 1980-ban, a Debreceni Sportiskolában ismerkedett meg az ökölvívással, Kovács Andrástól sajátította el a sportág alapjait. A hároméves DSI-időszak alatt számtalan korosztályos érmet szerzett, ifiként aranyjelvényes minősítést ért el.
A sportiskolától 18 évesen a DMVSC-hez került, ahol Oláh Miklós és Pálocska József trenírozta tovább az akkor más sportállásban lévő ökölvívót.
A katonaidőt is sportolóként, a Honvéd Kun Béla SE színeiben szolgálta le, felnőtt első osztályú minősítést szerzett és tagja volt a csapatbajnokságon a legjobbak között szereplő kiskunfélegyházi gárdának is.
Leszerelés után újra sportállásba került, a GÖCS-nél helyezték el, de miután 1989 decemberében megszületett első gyermeke, úgy döntött, szögre akasztja a bokszkesztyűt, befejezi a versenysportot.
1994-től azonban újra bekapcsolódott a sportág vérkeringésébe, s Váradi János mellett az Aranykesztyű Ökölvívó Klubban oktatta a gyerekeket.
Sámsonban egy évvel később kezdett a tréningek vezetéséhez - 1996-ban megszerezte a középfokú edzői minősítést -, s azóta is társadalmi munkában, szívvel-lélekkel pallérozza a település ökölvívóit.

- Óriási kitartásra nevelt a bunyó, azt tanultam az edzőimtől, amit én is vallok: kizárólag csak a munkában hiszek! A sikert nem adják ingyen, csak kemény edzésekkel lehet eredményt elérni, a befektetett munka előbb-utóbb kamatozik. A boksszal nagyon jól lehet nevelni a gyerekeket, a mai világban stabil értékrendet kapnak a sporttól - mondta Máté Attila.

 

Image
Kertész Henrik

szül: Debrecen, 1980.10.14
cím: 4031 Debrecen István út 53
tel: 06/70/2756-951

Testnevelőnek készülő edzőnk csodálatos amatőr karriert tudhat maga mögött: felnőttként három magyar bajnoki címet szerzett, világbajnokságon 5. helyezést ért el, emellett bronzérmesként zárta a főiskolai világbajnokságot.
Profi pályafutása nem úgy alakult, ahogyan szerette volna, így egy időre hátat fordított az ökölvívásnak.

- Attiláék szerettették meg velem újra a bunyót, olyan családias hangulat uralkodik a hajdúsámsoni csapatnál, amilyet eddig elképzelni sem tudtam. Nagyon élvezem az edzősködést, szerencsére rengeteg a gyerek, fantasztikus dolog oktatni, nevelni. Nem csak szakmailag, de emberileg is szeretnék jó kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel – mondta Kertész Henrik.
 
Az egykori világbajnoki 5. helyezett, amióta ökölvívó-palántákkal foglalkozik, teljesen más szemszögből látja a sportágat. Tudja, ha jó edző szeretne lenni, nagyon sokat és folyamatosan kell tanulnia, éppen ezért úgy tervezi, a testnevelői diploma mellé idővel a szakedzőit is megszerzi.

 
© 2010 harangiboxing
E-mail: szerkesztoseg@harangiboxing.hu
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.